Ócsai Madárvárta Egyesület

2010. július hónap archívuma

Elkezdődött a 28. ócsai madárgyűrűző tábor

2010. július 12., hétfő

A hagyományoknak megfelelően július 10-én elkezdődött a 28. ócsai madárgyűrűző tábor.

Sajnos az ilyenkor szokásosnál sokkal kevesebb madarat sikerült gyűrűzni: 23 faj 122 példányát fogtuk be 62 visszafogás mellett. A visszafogásaink többségében az idei tavaszi táborban, illetve a CES-program időszaka alatt jelölt madarak közül kerültek ki, de sikerült egy, az Izsáki Madárvártán a tavalyi évben jelölt fülemülesitkét is ellenőrizni.

A legöregebb madarunk egy 2005-ben jelölt cserregő nádiposzáta volt.

Legnagyobb egyedszámban szintén cserregő nádiposzátát fogtunk (21 példány), de nem sokkal maradt el ettől a nádi tücsökmadarak száma sem (18 példány).

Legérdekesebb fajoknak 2 példány zöld küllő és egy frissen kirepült kakukkfióka számított.

Feltűnő az előző években tömeges barátposzáta hiánya.

A meleg, nyári idő miatt nem lehetett egész nap dolgozni, így a hálókat a madarak biztonsága érdekében 10-18 óra között össze kellett húzni. Tekintettel a tovább melegedő időjárásra, a munka megszakítására a továbbiakban is szükség lesz.

Mivel a tábor egész nyáron és ősszel is működni fog, szeretettel várjuk a madárgyűrűzés iránt érdeklődőket!

Befejeződött az idei CES-program

2010. július 12., hétfő

Az Ócsai Madárvárta a program hazai elindítása óta részt vesz a fészkelő madarak állományát és költésük sikerességét felmérő CES-programban.

A program április 15.-től július 13.-ig tart, amely időszak alatt 9 alkalommal kell vizsgálni a terület fészkelő állományát.

Mivel valamennyi állandó hálóállásban külön-külön végeztük el a CES-t, így 8 hálóállásunk volt ez évben is, a legrövidebb 6, a leghosszabb 25 hálóból állt, így összesen 107 háló “vett részt” a munkában.

Összesen 36 gyűrűzési napra volt szükségünk a hálóállásonkénti 9 vizsgálat teljesítéséhez.

Mivel a gyűrűzések látogathatók, nyitott lehetőségek, így 97 csoportnak tartottunk ezen időszak alatt bemutató gyűrűzéseket, s ezeken 1555 fő vett részt.

Külön is említést érdemel, hogy bemutató gyűrűzésen vendégül láthattuk azokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárosult gyerekeket, akik az önkormányzat segítségével táborozhattak a településen.

A CES programban összesen 48 madárfaj 793 egyedét gyűrűztük meg, 514 visszafogás mellett. Külföldi gyűrűs madarat nem fogtunk, de ez nem is jellemző ebben az időszakban.

Belföldi visszafogás is csak egy volt, a tavalyi évben, Izsákon gyűrűzött fiatal cserregő nádiposzáta költözött át Ócsára “családalapítás” céljából.

Privigyei Csaba

Utolsó gyűrűzés a sirálytelepen

2010. július 12., hétfő

A nyári tábor kezdete előtt tettünk még egy utolsó látogatást a Bugyi település melletti sirálytelepen.

Az öreg madarak jelentős része már befejezte a költést és az önállóvá vált fiatalokkal együtt elhagyta a területet, hogy a környező táplálkozó- és pihenőhelyeket felkeresve készüljön fel a vonulásra.

Az utolsó gyűrűzés alkalmával szerecsensirály fiókát már nem találtunk, dankasirályból is csupán kettőt gyűrűztünk, viszont küszvágó csér fiókákból még 38-at sikerült jelölni.

Így a 2010-es évben összesen 174 küszvágó csér, 151 dankasirály és 62 szerecsensirály fiókát jelöltünk.

A tavalyi év eredményeihez képest feltűnő, hogy idén nagyjából fele annyi szerecsensirály fiókát sikerült jelölni (2009-ben 111 példány), míg dankasirályból (2009-ben 119 példány) és küszvágó csérből (tavaly 136 fióka) jóval többet.

Érdemes kiemelni, hogy a tavaly jelölt 111 szerecsensirályból 26 példány színes gyűrűjét olvasták le külföldön, leggyakrabban Franciaországban és Spanyolországban, de előkerültek madaraink Nagy-Britanniaából, Svájcból, Portugáliából, Németországból és Írországból is.