Ócsai Madárvárta Egyesület

Hírek

A folyamatos gyűrűzés vége

2011. november 18., péntek

November első hetében már csak egy töredéke állt a nyári-őszi időszak hálómennyiségének. A vonuló énekesmadarak távozásával és a fagyok beköszöntével a madáretetők melletti gyűrűzés kerül előtérbe.

A hónap második hetében azért 10-15 hálóval még folyamatosan igyekeztünk gyűrűzni. A hét első felében még napi 50 madár körül alakult a fogás, de a hét végére ez a szám 10-15 madárra csökkent.

Közben kisebb-nagyobb vonuló liba- és darucsapatok húztak át napközben a terület felett déli irányba.

November 11.-én, pénteken pedig az utóbbi évek legerősebb fenyőrigó mozgalmait észleltük: a napos, de hideg és erősen szeles időben kb. 350 fenyőrigó tartózkodott a területen. E nagy mennyiségű madárból csupán egyetlen példányt sikerült megfognunk, ami egyben az idei első fenyőrigó-gyűrűzés is volt. Másnapra már csak néhány kisebb csapat mozgott a környéken (ezekből sikerült újabb két példányt fognunk), vasárnapra pedig szinte teljesen eltűntek a madarak, csupán néhány magányos egyedet tudtunk megfigyelni.

A hét során már csak 16 madárfaj 188 egyedét jelöltük, 195 visszafogás mellett. A madarak több, mint harmada nádi sármány volt (67 példány). Széncinegéből 39, kék cinegéből 20 madarat gyűrűztünk, ezen kívül 18 ökörszem és 12 erdei pinty is a hálóba került.

Érdekességnek számított a 3 süvöltő és az a fiatal vízityúk, amely Ócsán egy baromfiudvarba tévedt és nem tudott onnan elrepülni. Szerencsére időben meg tudták fogni, így meggyűrűzve szabadon engedhettük természetes élőhelyén.

Említést érdemel, hogy a 195 visszafogott madárból 153 a területen telelő széncinege volt, közülük 120 példányt egyetlen napon, november 12.-én ellenőriztünk a madáretetők melletti gyűrűzés során.

Privigyei Csaba

November elejének gyűrűzési eredményei

2011. november 11., péntek

A hónap elején a fagyos reggeleket mérsékelten meleg nappalok követték, többnyire gyenge légmozgással, nyugodt időjárással. Ezt kihasználva a nappal vonuló fajok utolsó nagyobb hulláma is átvonult a területen. Ennek biztos jele volt a november elsején fogott 24 kék és 63 széncinege, valamint a 16 nádi sármány. Ezen a napon még 127 új gyűrűs madarat fogtunk be 18 visszafogás mellett, míg a hét további részében mélyen 100 madár alatt maradt a naponta gyűrűzött madarak száma.

Hagyományosan ekkor töltjük fel először az ősz folyamán a madáretetőinket is: a terület 3 különböző pontján várja a napraforgómag a madarakat. Természetesen a madáretetők melletti gyűrűzés sem maradhat el: március végéig heti egy alkalommal vizsgáljuk a telelő állományt.

Az első, etetők melletti gyűrűzés november 5.-én zajlott le: ekkor 31 gyűrűzött madár mellett 98 visszafogást ellenőriztünk. A befogott madarak döntő többsége széncinege volt: 21 újonnan jelölt madár mellett 94 (!) példány visszafogás volt, többnyire az előző napokban-hetekben gyűrűzött egyedek.

November első hetében összesen 327 madár lábára került gyűrű 195 visszafogás mellett, ami nagyjából fele az előző heti mennyiségnek.

Privigyei Csaba

Szeles napok

2011. november 11., péntek

Október utolsó hete madárfogásra alkalmatlan időjárással indult: szemerkélő eső és élénk, többször viharos szél nehezítette, vagy éppen tette lehetetlenné a munkát. A hét második felében azonban már eredményes napokat is elkönyvelhettünk. Október 27.-én 121, míg két nappal később 260 madarat gyűrűztünk a Madárvártán.

A fogás legnagyobb hányadát a széncinegék tették ki 252 egyeddel. Végre jelentősebb számban sikerült magevő fajokat is jelölnünk: 68 nádi sármány és 53 tengelic kapott gyűrűt.

E fajokon kívül a hét során még 51 vörösbegy, 46 ökörszem, 45erdei szürkebegy és 44 kék cinege képviselte a középtávra vonuló madárfajokat.

Érdekesség volt az idei hetedik csíz, hatodik guvat és szajkó és harmadik fenyvescinege befogása.

Különlegességnek számított a Madárvárta udvarán felálított hálóval fogott két gyűrűtlen csuszka is, amelyekkel tízre nőtt a 2001-ben fogott csuszkák száma.

Október utolsó hetének eredménye végül 634 új gyűrűs és 92 visszafogott madár lett, amivel az éves eredmény 18250 gyűrűzött, 5940 visszafogott madárra nőtt a 10 külföldi gyűrűs madár mellett.

Privigyei Csaba

Csökkenő madármennyiség, októberi fagyok

2011. október 28., péntek

Október középső szakaszában erős hajnali fagyok jellemezték az időjárást, közben több erős időjárási front is átvonult a Kárpát-medence felett. A frontokat viharos szél és olykor erős eső is kísérte, így több napon keresztül nem tudtunk madarászni sem.

Október 17-től 23-ig csupán 3 és fél napot lehetett gyűrűzni, ez időszak alatt 483 madarat jelöltünk 141 visszafogás mellett. Ezzel az éves összesítés 17616 gyűrűzött, 5848 visszafogott madárra nőtt, míg 10 külföldön jelölt madarat ellenőrizhettünk.

A madarak többsége (262 példány) széncinege volt, emellett 49 vörösbegyet és 46 erdei szürkebegyet sikerült fogni.

Az időszakra jellemző kék cinege invázió ezúttal elmaradt, hiszen mindössze 31 példányt fogtunk a fajból. A tavalyi évvel ellentétben fenyvescinegék sem jelentek meg a területen, mindössze egyetlen madarat fogtunk október 18.-án.

Említést érdemel azonban a 20 csilpcsalpfüzike és 17 ökörszem, illetve a héten fogott 3 + 1 foltos nádiposzáta is. Az idei utolsó cserregő nádiposzátát (egy nyáron gyűrűzött fiatal madarat) október 17.-én ellenőriztük, míg másnap már a téli vendégmadarak közé tartozó fenyőpinty első őszi példányát jelölhettük.

Privigyei Csaba

Október első felének gyűrűzési eredményei

2011. október 28., péntek

Október első hetében ismét változékonyabbra fordult az időjárás, egy hidegfront hatására csapadékosabb, hidegebb, szelesebb idő köszöntött be, ami természetesen kedvezőtlenül befolyásolta a madarak befogását is. A hét legtöbb napján a 100 madarat sem érte el a gyűrűzött madarak mennyisége.

Továbbra is a vörösbegy volt a leggyakrabban fogott faj 276 példánnyal, a második legnagyobb egyedszámban erdei szürkebegyeket gyűrűztünk (117 madár).

Az összes többi faj 100 példány alatt maradt a hét során: 71 barátposzáta, 59 széncinege, 58 csilpcsalfüzike, 34 zöldike és 23 kék cinege lábára került gyűrű. Ezen kívül 19 fekete- és 14 énekes rigót is fogtunk.

Az első őszi sárgafejű királykát október 3.-án, míg október 6.-án egy cserregő nádiposzátát sikerült fogni!

Október 7.-én egy Szlovákiában gyűrűzött fiatal erdei szürkebegy is a hálóba került: a madarat október elsején gyűrűzték abban a Drienovec-i gyűrűzőtáborban, amely alig 30 km-re van a Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábortól az Aggteleki Nemzeti Park szlovákiai oldalán.

Érdekes, hogy október 10.-én ismét megkerült egy szlovák gyűrűs madár az Ócsai Madárvártán, amelyet szintén ugyanebben a táborban kapta a gyűrűjét: ezúttal egy kék cinege, amelyet szeptember 25.-én jelöltek a szlovák kollégák.

Október második hetében már megjelentek az éjszakai fagyok is a változékony, többször is csapadékos, viharos szeles idő mellé, ami a fogási eredményekben is tükröződött. Erősen lecsökkent a vörösbegyek egyedszáma (128 példány), amelyet a hét folyamán felülmúlt a gyűrűzött erdei szürkebegyek mennyisége (144 madár)!

De mégsem ez a két faj tette ki a heti fogás legnagyobb hányadát, hanem a széncinegék: 330 példányt jelöltünk október második hetében! Ezen kívül 56 kék cinege, 50 zöldike, 40 csilpcsalpfüzike, 30 erdei pinty, 27 barátposzáta és 13 barázdabillegető színesítette a fogást.

Érdekességnek számított október 16.-án egy közel 15 grammos testtömeggel befogott cserregő nádiposzáta (nyáron 10-11 gramm ennek a fajnak az átlagos testtömege!), az idei első csicsörke és réti pityer, valamint egy öreg tojó karvaly befogása is.

Azonban a legérdekesebbnek az az öreg tojó erdei szürkebegy bizonyult, amelyet október 14.-én délután fogtunk be. A madár orosz gyűrűt viselt. A magyar madárgyűrűzés történetében ez volt az első Oroszországban gyűrűzött és hazánkban megkerült erdei szürkebegy, egyben e faj legtávolabbi megkerülése is: a madarat 1736 kilométerre jelölték a Ladoga-tó melletti gyűrűzőállomáson 2009 szeptember 14.-én, tehát már több, mint két éve.

Privigyei Csaba

Ezer madár fölött szeptember-október fordulóján

2011. október 28., péntek

Nagyszerű időjárási körülmények között 1125 madarat gyűrűztünk 303 visszafogás mellett szeptember végén, október elején az Ócsai Madárvártán, így ez az eredmény a 2011-es év legeredményesebb hetét jelentette!

A vörösbegyek mennyisége tovább növekedett (359 példány), immár magasan felülmúlta a gyűrűzött barátposzáták számát (206 példány). Erőteljesen megindult az erdei szürkebegyek vonulása is, amit a 148 gyűrűzött példány is bizonyított.

Jelentős mennyiségben gyűrűztünk továbbá csilpcsalpfüzikéket (84 madár), zöldikéket (49 példány), szén- és kék cinegéket (46 ill. 35 példány), valamint még 33 foltos nádiposzátát is.

Megnövekedett a vonulásban lévő rigók menniysége is: 23 feketerigó és 11 énekes rigó került a hálókba ebben az időszakban. Folytatódott az erdei pintyek vonulása is: az elmúlt héthez képest megduplázódott a befogott madarak száma (24 példány).

Bár csak 11 fülemülesitkére került gyűrű, rendkívül magas volt a visszafogott madarak száma (54 madár), amelyek közül számos idei, tavalyi, sőt ennél idősebb példány is volt.

Érdekességnek számított, hogy ez évben elég későn fogtuk meg a fekete harkályokat: szeptember 27.-én egy fiatal tojó, míg 2 nap múlva egy öreg tojó került a hálóba, vélhetően ugyanannak a családnak a tagjai. A fiatal madarat később két ízben is visszafogtuk, közel az első befogás helyéhez.

Ezen kívül az idei hetedik kékbegy, az ötödik szajkó, 2 kis poszáta és még egy mezei poszáta is ezen a héten kapott gyűrűt. Az idei utolsó énekes nádiposzáta szeptember 28.-án akadt a hálóba,

A hét legérdekesebb madarának azonban az október elsején fogott fiatal nagy őrgébics bizonyult.

Az éves fogás ezen a héten haladta meg a 15 ezer madarat, így október másodikán 15511 gyűrűzött, 5238 visszafogott és 7 külföldön gyűrűzött madárnál tartott az éves összesítés.

Privigyei Csaba

Szeptember második felének eredményei

2011. október 28., péntek

A hónap második felére még jócskán maradt az augusztusi jellegű meleg időjárásból, többnyire napos időnek örülhettünk, bár a legmagasabb hőmérsékletek napközben még elérték a 28-29 Celsius fokot!

Szeptember harmadik hetében elérte csúcsát a barátposzáták vonulása, mait nagyo jól mutat az 566 befogott egyed, ami azt jelentette, hogy a heti fogás több, mint felét ez a faj adta. A második legnagyobb példányszámban fogott madárfaj a vörösbegy volt, 126 “fővel”. Viszonylag magas volt még a kerti poszáták mennyisége is (72 példány), viszont már kezdtek elfogyni a hosszú távon vonuló nádiposzáta fajok (cserregő nádiposzáta: 24 pld., foltos nádiposzáta: 16 pld., nádirigó 2 pld., énekes nádiposzáta 1 pld.).

Lassan emelkedett viszont a területen tartózkodó csilpcsalpfüzikék (33 példány), kék cinegék (24 pld.) és széncinegék száma (18 pld.).

A héten (szeptember 14.-én) sikerült befogni az idei utolsó nagy fülemülét. Érdekességnek számított továbbá 3 kékbegy, 1 tüzesfejű királyka és az idei második közép fakopáncs fogása is.

Összességében szeptember harmadik hetében 1034 volt a gyűrűzött és 231 a visszafogott madarak száma.

A hónap negyedik hete erős széllel és esővel kezdődött, majd nagyon szép “vénasszonyok nyara” köszöntött be 24 Celsius fokos napi legmagasabb hőmérséklettel. Ez az időjárás kedvezően hatott a madarak vonulására is, így a napi fogás 120-180 madár között mozgott.

Ugyan jelentősen emelkedett a gyűrűzött vörösbegyek mennyisége (162 pld.), de még így is a barátkák jelentették a legnagyobb példányszámban befogott madárfajt (307 pld.).

Az utolsó nagy fülemüle visszafogást szeptember 19.-én regisztráltuk, míg az első őszi erei szürkebegyek szeptember 24.-én jelentek meg a területen.

A nádiposzáta fajok közül még jelentős példányszámban került befogásra foltos nádiposzáta (49 egyed), amellyel a faj 2011-ben is átlépte az ezer gyűrűzött példányt. A rövid távon, a Mediterráneumba vonuló fülemülesitkék is emelkedő példányszámban kerültek befogásra (22 gyűrűzött és 56 visszafogott madár), köztük több, az Ócsai Madárvártán az elmúlt években gyűrűzött példány. Sajnos ezúttal külföldi gyűrűs fülemülesitke nem került a hálóba.

Ezen kívül 53 zöldike, 49 csilpcsalpfüzike, 30 kék és 27 széncinege kapott gyűrűt ezen a héten. Az ősz közeledtét jelezte az is, hogy a hét második felében, nagyjából az erdei szürkebegyek érkezésének időszakában megjelentek a vonuló erdei pintyek is (12 gyűrűzött példány).

Összességében ezen a héten 843 madár kapott gyűrűt az Ócsai Madárvártán és 311 visszafogott példányt ellenőriztünk, amivel az éves fogás mennyisége 14385 gyűrűzött + 4935 visszafogott példányra emelkedett, 7 külföldi gyűrűs madár mellett.

Privigyei Csaba

Változékony szeptember eleje

2011. szeptember 13., kedd

Szeptember eleje változatos időjárással köszöntött be, több hidegfront is viharos szélell vonult át hazánk felett, változó mennyiségű csapadékot okozva. Sajnos Ócsa környékén jelentéktelen mennyiségű csapadék hullott, így továbbra is a szárazság volt az uralkodó a Madárvárta környezetében.

Sajnos a szeles, frontokkal tarkított időjárás következtében három nap szinte teljes egészében kimaradt a hét folyamán, így az előző héthez képest jóval kevesebb madarat tudtunk fogni: 669 madár lábára került gyűrű 147 visszafogás mellett. Külföldi vagy belföldi gyűrűs madár, illetve érdekes visszafogás sajnos nem volt.

A héten befogott madarak több, mint a fele ezúttal is barátposzáta volt (371 példány), 47 vörösbegy, 32 foltos nádiposzáta, 28 cserregő nádiposzáta mellett.

Érdekes volt a nádban éjszakázó 24 zöldike befogása is a hét folyamán. A madarak többsége még a nyári tollcseréjét végző öreg madár volt.

Érdekességnek számított egy fiatal ökörszem és a hatodik berki tücsökmadár befogása.

A héten a fogási eredmények átlépték a 12 ezer példányt: szeptember 11.-én 12509 + 4394 + 7 külföldi gyűrűs madárral zártuk a heti munkát.

Privigyei Csaba

Újabb “ezres” hét szeptember elején

2011. szeptember 13., kedd

Augusztus és szeptember hónapok fordulóján rendkívül eredményes hetet zártunk az Ócsai Madárvártán.

Bár a kánikulai meleg továbbra sem múlt el, a munkát akadályozó időjárási frontok ezúttal elkerülték a Kárpát-medencét. Csupán egy gyenge hidegfront okozott szelesebb éjszakát a hét közepén, egyébként derült, nyugodt időjárás volt jellemző.

Ennek megfelelően a madárvonulást sem akadályozta semmi, így a hét folyamán 1119 madár lábára került gyűrű, 167 visszafogás mellett. A visszafogások alacsony száma is jelezte, hogy a madarak nagy többsége a gyűrűzést követő napon már folytatta útját a telelőterületek felé.

A gyűrűzött madarak közel fele (!) barátposzáta volt, 507 példányt fogtunk a fajból, míg a második legmagasabb egyedszámmal a foltos nádiposzáta került a hálóba (102 példány).

A bokorlakó poszátafélék valamennyi hazánkban fészkelő faja képviseltette magát a héten, 63 kerti poszáta mellett 19 mezei poszáta, 12 kis poszáta és 2 fiatal karvalyposzáta is a hálóba került.

A füzikék mindhárom fészkelő faját sikerült ebben az időszakban befogni, de míg a sisegő füzikék egyedszáma egyre csökkent (10 példány), addig a fitiszfüzikék egyre nagyobb számban kerültek befogásra (22 példány).

Megjelentek a területen a vörösbegyek is (42 gyűrűzött egyed), biztos jeleként az ősz közeledtének. De ugyanezt jelezte a hosszú távú vonulók közé tartozó nádiposzáták egyre csökkenő egyedszáma is.

Új fajként idén első ízben fogtunk rozsdás csukot, közép fakopáncsot és három kékbegyet.

Emellett érdekességnek számított az idei első zöld küllő, a második karvaly, a harmadik örvös légykapó és kenderike, az ötödik guvat, valamint 3 réti és 2 berki tücsökmadár befogása.

Az idei harmincadik gyurgyalag alighanem az utolsó is volt ebben az évben, hiszen ez a faj szintén hosszú távú vonuló, a trópusokon telel, így hosszú út vár még a madarakra, mire elérik a telelő területeiket.

Privigyei Csaba

Tízezer gyűrűzött madár fölött

2011. szeptember 5., hétfő

Augusztus utolsó hetében déli irányból trópusi eredetű légtömegek érkeztek a Kárpát-medencébe, napról-napra egyre erősebb lett a forróság, a legmelegebb napon, augusztus 25.-én 37,2 Celsius fokot regisztráltunk.

Ilyen körülmények között, a madarak biztonsága érdekében, gyakran már 9.00 órakor beszüntettük a gyűrűzést, amit csak 18.00 óra után tudtunk csak folytatni.

A hét végén pedig a szokásos hidegfront és másfél napig fújó viharos szél akadályozta a munkát.

Így a heti eredmény csupán 796 gyűrűzött madár lett 93 visszafogás mellett. Ezzel a 2011-es fogási eredmények így alakultak: 91 faj 10721 gyűrűzött egyede, 4080 visszafogás és 7 külföldi gyűrűs madár.

A 36 gyűrűzött fajból kiemelkedett a barátposzáta: 343 példányt jelöltünk, ami majdnem fele az egész heti fogásnak! A többi faj egyedszámai mind 100 példány alatt maradtak. Csupán a foltos nádiposzáta (96 egyed) közelítette meg a 100 példányt.

Rajtuk kívűl 48 kerti poszáta, 42 sisegő füzike, 39 cserregő nádiposzáta és 33 erdei pityer kapott gyűrűt.

A ritkábban fogott madárfajok közül említést érdemel az első idei lappantyú, nyaktekercs és réti tücsökmadár, a második pettyes vízicsibe, a harmadik rövidkarmú fakusz, kerti rozsdafarkú és berki tücsökmadár gyűrűzése.

Ezen a héten jelentek meg a területen érzékelhető mennyiségben a hosszú távú vonuló kormos és szürke légykapók, illetve fitiszfüzikék is.

Sajnos az idei évben is elég kevés nagy fülemülét gyűrűztünk: mindössze 15 példányt fogtunk 2011-ben. A fajból a kétezres években rendre 30-50 példányt gyűrűztünk évente (2003-ban 64, 2004-ben 81 példány jelentette a csúcsot!), majd a tavalyi hideg, csapadékos nyarat követően csupán 17 egyed került a hálóba. A visszafogások között azonban akadt egy öreg nagy fülemüle is: 2009. augusztus 8-án fogtuk be a madarat, majd abban az évben még ötször  (Ezen időszak alatt több, mint 10 grammot gyarapodott a testtömege!). A gyűrűzés éve óta első ízben került kézbe ismét az egyed.

Ennél az egyednél egy évvel idősebb volt az a hím nádi sármány, amely 2007. május 26.-án kapta a gyűrűjét, majd azóta minden évben többször is kézbe került, legutóljára idén augusztus 24.-én.

Összességében a hét elején (augusztus 22.-én) lépte át a “lélektani határt” jelentő 10000 gyűrűzött egyedet az idei fogás. A tavalyi évben ezt az egyedszámot szeptember első felében értük el, az idei évhez viszonyítva bő két héttel később! 2009-ben pedig - amely a negyedik legeredményesebb év volt - augusztus 20.-án.

Privigyei Csaba