Szeptemberi eredményeink
Szeptember első fele szeles, csapadékos idővel indult, ami jelentősen befolyásolta a fogási eredményeinket. Továbbra is elmaradtak a barátposzáták nagy csapatai, amelyek ennek az időszaknak a jellemzői.
Szeptember első hetében viszont három külföldi gyűrűs madarat ellenőriztünk: egy horvát gyűrűs fülemülesitke, egy finn gyűrűs foltos nádiposzáta és egy szlovák gyűrűs barátposzáta akadt a hálóba.
Ezen kívül egy horvát gyűrűs fiatal sárgalábú sirály tetemét hozták be a Madárvártára.
A hónap második feléig maradt a nagyon változékony, csapadékos, szeles idő, így a fogási eredmények is nagyon gyengék voltak. Ezt jól szemlélteti, hogy csupán szeptember 7.-én gyűrűztük meg az idei 10000. madarunkat. Az elmúlt években ezt a számot többnyire már augusztus elején elértük!
Az utolsó gyurgyalagokat szeptember 13.-án fogtuk, majd a madarak egyik napról a másikra eltűntek a területről.
Szerencsére 20.-a után már nyugodtabb időjárásban volt részünk, így szeptember 20.-26. között az év legeredményesebb hetét (679 egyed) regisztrálhattuk. Két újabb kis vizicsibe befogása mellett 20.-án sikerült megfognunk azt a hím macskabaglyot, “aki” egész évben a Madárvárta körül hangoskodott.Ezen kívül egy újabb horvát gyűrűs fülemülesitke színesítette a palettát. Ezen a héten fogtuk a legtöbb barátposzátát, 275 példányt. Az utolsó tövisszúró gébicset szeptember 20.-án fogtuk.
A hónap végén már megjelentek az átvonuló erdei szürkebegyek és vörösbegyek kisebb-nagyobb csapatai is, jelezve a hideg időszak közeledtét.
Privigyei Csaba