November elejének gyűrűzési eredményei
A hónap elején a fagyos reggeleket mérsékelten meleg nappalok követték, többnyire gyenge légmozgással, nyugodt időjárással. Ezt kihasználva a nappal vonuló fajok utolsó nagyobb hulláma is átvonult a területen. Ennek biztos jele volt a november elsején fogott 24 kék és 63 széncinege, valamint a 16 nádi sármány. Ezen a napon még 127 új gyűrűs madarat fogtunk be 18 visszafogás mellett, míg a hét további részében mélyen 100 madár alatt maradt a naponta gyűrűzött madarak száma.
Hagyományosan ekkor töltjük fel először az ősz folyamán a madáretetőinket is: a terület 3 különböző pontján várja a napraforgómag a madarakat. Természetesen a madáretetők melletti gyűrűzés sem maradhat el: március végéig heti egy alkalommal vizsgáljuk a telelő állományt.
Az első, etetők melletti gyűrűzés november 5.-én zajlott le: ekkor 31 gyűrűzött madár mellett 98 visszafogást ellenőriztünk. A befogott madarak döntő többsége széncinege volt: 21 újonnan jelölt madár mellett 94 (!) példány visszafogás volt, többnyire az előző napokban-hetekben gyűrűzött egyedek.
November első hetében összesen 327 madár lábára került gyűrű 195 visszafogás mellett, ami nagyjából fele az előző heti mennyiségnek.
Privigyei Csaba