Ócsai Madárvárta Egyesület

Szeles napok

Október utolsó hete madárfogásra alkalmatlan időjárással indult: szemerkélő eső és élénk, többször viharos szél nehezítette, vagy éppen tette lehetetlenné a munkát. A hét második felében azonban már eredményes napokat is elkönyvelhettünk. Október 27.-én 121, míg két nappal később 260 madarat gyűrűztünk a Madárvártán.

A fogás legnagyobb hányadát a széncinegék tették ki 252 egyeddel. Végre jelentősebb számban sikerült magevő fajokat is jelölnünk: 68 nádi sármány és 53 tengelic kapott gyűrűt.

E fajokon kívül a hét során még 51 vörösbegy, 46 ökörszem, 45erdei szürkebegy és 44 kék cinege képviselte a középtávra vonuló madárfajokat.

Érdekesség volt az idei hetedik csíz, hatodik guvat és szajkó és harmadik fenyvescinege befogása.

Különlegességnek számított a Madárvárta udvarán felálított hálóval fogott két gyűrűtlen csuszka is, amelyekkel tízre nőtt a 2001-ben fogott csuszkák száma.

Október utolsó hetének eredménye végül 634 új gyűrűs és 92 visszafogott madár lett, amivel az éves eredmény 18250 gyűrűzött, 5940 visszafogott madárra nőtt a 10 külföldi gyűrűs madár mellett.

Privigyei Csaba